Ízlelgetem ezt a mondatot, mintha nem is róla szólna, hanem valaki más történetéről. Anyaként a szívemben a lányom nem években nő, hanem emlékekben: az első mozdulatban, az első szóban, az első elengedett kézben.   És mégis… ma már felnőtt nő áll előttem. Valaki, aki nemcsak az én szemem fényében látja már magát. József Attila sorai jutnak eszembe: „Hiába fürösztöd magadban, csak másban moshatod meg arcodat.”   Talán mert az anyaság egyik csendes, de felelősségteljes feladata, hogy egy ideig...

Az elménk már érti, „mi történik” a testünk és az idegrendszerünk viszont még a megszokott biztonsághoz ragaszkodik. Nem logikából működik, hanem tanult védelemből, ezért tartja magát a régi mintákhoz akkor is, amikor mi már másra vágyunk.   A test és az idegrendszer ilyenkor ezt ismétli: „Ez a biztonságos.” „Ezt már próbáltuk.” „Ezzel túléltük.”   És hiába mondja az elme: „Nem akarom már ezt a szerepet.” „Nem akarok többé így reagálni.”   Már nem akarjuk, pedig ezek a részeink egykor...

Vannak helyzetek, amikor a „nem döntés” maga a döntés. A naptár nem áll össze, valaki nem ér rá, még egyeztetni kell, toljuk egy hetet, majd még egyet… A halogatás legtöbbször nem a naptár szűkössége miatt történik, hanem miattunk. Bennünk zajlik. Nem rosszindulatból, hanem egyfajta védekezésből. Mert így (egy darabig) elkerülhető a konfrontáció, a bizonytalanság és az ismeretlen, és nem kell azonnal szembenézni azzal, ami kényelmetlen, konfliktusos vagy megkérdőjelezheti mindazt, amit eddig...