Az elengedés meghívása

Egy közösségből kilépni mindig kettős érzés. A búcsú fáj: hiszen megszokott arcok, ritmusok, a biztonság illúziója marad mögöttünk. De néha maradni már azt jelentené, hogy önmagad útjában állsz.

Az elengedés sosem kényelmes. Mert a kapcsolatok, amelyek fontosak, nem sodródnak maguktól tovább – gondoskodást, figyelmet és szeretetet kívánnak. Nem lesz többé természetes, hogy rendszeresen találkozunk. Mostantól szándék és jelenlét kell a megtartásukhoz. De talán épp ez adja meg az értéküket.

De az elengedésben van valami szikrázó is. Pezseg, mint a frissen bontott szénsav: egyszerre csíp és frissít. Felráz, újraéleszt, és arra hív, hogy rálépj egy olyan ösvényre, ahol még nem jártál.

Az út mindig akkor mutatja meg új arcát, amikor bátran hátralépünk attól, ami kényelmes, és teret engedünk annak, ami vár.

Az elengedés nem veszteség, hanem meghívás a növekedésre.