A Jóistennek van humorérzéke, ezt régóta tudom. Azt viszont rendre elfelejtem, hogy amikor kérek tőle valamit, érdemes lenne elolvasnom az apró betűs részt is. Azt valahogy mindig feltűnően rossz helyre teszi. Fél éve lehetőséget kértem a változásra. Teret. Növekedést. Megkaptam. Ha így a végén visszanézek erre az időszakra, talán a kígyó vedlése fejezi ki legpontosabban mindazt, ami történt velem. A kígyó vedlése a növekedés következménye. Ahogy növekszik, a régi bőre eg

Lehet úgy is nemet mondani a harcra, hogy közben nem mondunk nemet önmagunkra. Megtanultam, hogy nem kell mindenkit meggyőznünk, nem kell minden helyzetben bizonyítanunk, hogy igazunk van. Elfér egymás mellett két különböző nézőpont, két különböző igazság, két különböző működés. De van egy nagyon vékony határ. Tudom, mit gondolok, tudom, mit képviselek, és elfogadom, hogy te mást gondolsz.” – akkor nem adtam fel magamat. Sőt. Ott maradtam a saját helyemen. De egészen má

A józan ész szerint annak kellene előbb célba érnie, aki közelebb van hozzá. A fizikában mégsem mindig ez történik. Bizonyos körülmények között a melegebb víz hamarabb fagy meg, mint a hidegebb, pedig messzebbről indul a fagyáspont felé. (Mpemba-effektus) Nem általános törvény. Mégis van benne egy paradoxon, amely most, ezen az utamon is visszaköszön: néha éppen az ér haza előbb, akit az élet önmagától messzebbre sodort. Most már tudom, milyen messzire kerülni a parttól. Há

Az újba nem lehet mindig a régi gondolkodásmóddal belépni. Ezt talán sehol nem tapasztaltam meg annyiszor, mint az elmúlt hónapokban. Új országok, új közösségek, más szabályok és szokások. És újra meg újra nekem kellett megtalálnom bennük a helyemet. Azt hittem, az lesz a legnehezebb, hogy megtanuljam az újat. Hogyan működnek az adott helyen a dolgok, hogyan kommunikálnak, mihez hogyan viszonyulnak. Hogyan találom meg benne a saját helyemet. Pedig nem feltétlenül az új dolo

Mostanában egyre többször csinálok valamit úgy, ahogy korábban nem és utána fogalmam sincs, mi fog történni. Nem azért, mert felelőtlenebb lettem, hanem mert egyre kevésbé akarom automatikusan követni azokat a szabályokat, amelyek sokáig eligazítottak. Az iskolában még néha bekapcsol a megfelelési kényszerem, de már nem feltétlenül engedelmeskedem neki. És egyszerűen úgy nézek a sulira, mint kapcsolódási pont és gyakorlási lehetőség. Amikor tánc közben bizonytalanná vált a

Mindannyiunkban él egy térkép azokról, akiket szeretünk. Tudni véljük, hol vannak, mi fontos nekik, mitől félnek, minek örülnek, hogyan reagálnak, merre tartanak. De a térképek egy idő után elavulnak, a táj változik, néha gyorsabban, mint gondolnánk. A kapcsolatok sem biztos, hogy automatikusan követik mindazt, ami bennünk történik. Ezért nekem fontos volt időről időre hazamenni, és újra találkozni. Sokkal egyszerűbb és olcsóbb lett volna Londonból egyenesen Cape Townba, on