Manipuláció szeretettel tálalva

Vannak történetek, amelyeket nem akartunk megélni. Olyanok, amelyekről azt hittük, hogy másokkal történnek meg, de nem velünk. Aztán egyszer csak magunkat találjuk ezekben a históriákban.

Szeretjük azt hinni, hogy a legnagyobb veszély az, amikor rossz emberek rossz dolgokat tesznek. De nem mindenki azzal bánt, hogy rossz. Van, aki azzal, hogy jónak látszik.

Nem volt késsel elkövetett fenyegetés, nem volt zsarolás, nem volt ordító vészcsengő. A mi történetünk sokkal csendesebb, kifinomultabb volt. A kedvességével, figyelmével, "segítő" szándékával. És azzal a hajszálpontos tudással, hogy tudta, hol érintsen meg ahhoz, hogy elhidd: „jó ember vagy, ha segítesz”. Egy szóval, az egész egyetlen dologra épült: a bizalomra.

A bizalomra, amit éveken át építettek. A gyerekeinken keresztül. A közösségen keresztül. A gondoskodás nyelvén, a pszichológia eszközeivel, a szeretet álcájával.

Azt mondják: a manipuláció ott kezdődik, ahol az empátia egyirányúvá válik. Így a pátosz sem maradt el: Szívtranszplantáció. Jöttek a hetekre mért halálos határidők. Apa nélkül maradó gyerek. És a telefonhívás: “Ha most nem segítünk, valaki meghal.” Anyaként, apaként megszólított bennünket. Társként megszólított. Emberként megszólított.

És segítettünk.

Persze, az intuíciónk is megszólalt. De csendben. Az elménk sokkal hangosabb volt, és tudjuk, a logika mindig talál okot arra, hogy elhitessen valamit, amit hinni szeretnénk.

És azt hittük, hogy segítünk. Hogy megmentjük egy apa, egy gyermek életét.

Nem segítettünk.

Csak hozzátettünk egy pipát valaki más sikerélményéhez.

A legfelkavaróbb rész azonban nem az, hogy pénzt csaltak ki rajtunk kívül még sok emberből. Hanem az, ahogy az emberi értékeket kiforgatták.

Az, hogy gyerekek lettek eszközök a „manőverben”.

Hogy a saját gyereküket is beáldozták, egész életre megbélyegezve.

Közben szétszedtek barátságokat, családokat, kapcsolatokat.

Azok, akik ezt az egész rendszert mozgatták, nem félművelt manipulátorok voltak. Profik voltak. Tudták, melyik kapcsolatot kell megzavarni, melyik barátságot kell szétfeszíteni, hol kell bombát robbantani, hogy ne érjenek össze a szálak.

És talán a legtragikusabb, hogy vannak emberek, akik őszintén elhiszik magukról, hogy jók. Ők hősök a saját történetükben. Segítők. Felmentők. Csakhogy a segítség lehet díszlet is. A jótett lehet fedőtörténet is. Hogy aztán lélek nélkül elvegyék azt, ami számukra fontos.

A tanulság számomra az volt, hogy az intuíció nem javaslat. Az intuíció figyelmeztetés. És mi mindannyian megkapjuk — csak megtanultuk logikával megmagyarázni azt, amit lélekszinten éreztünk. Mert a társadalom, a megfelelés megtanított minket arra, hogy szégyelljük a gyanút, és büszkék legyünk a nagylelkűségre.

Amit megtanultam:

A tiszta szív mellékhatása lehet a naivitás és az, hogy tanulsz. És ez a tanulás sokszor drága.

A naivitás viszont nem bűn.

A segíteni akarás nem gyengeség.

A jó szándék nem szégyen.

Ha valamit szégyellhetnék, az az lenne, ha a történet után bezárnám a szívemet.

De ezt nem fogom megtenni.

A szívünk nem azért sérülékeny, mert szeret — hanem azért, mert nem mindig hallgatjuk meg, amikor figyelmeztet.

Ez most nem a bosszú posztja. Ez a tisztánlátásé. Azt hiszem: ennek van itt az ideje.