Mi tart meg, ha semmi sem biztos?

Milyen különös, hogy éppen akkor van a legnagyobb szükségünk a belső erőnkre, amikor a legkevésbé érezzük magunkat erősnek.

„Remegve is a saját méretemben maradok.”

Nemrég fogalmaztam meg ezt a mondatot. Azóta újra és újra visszatérek hozzá.

És ahogy forgatom magamban, egyre több kérdés merül fel bennem a belső erőről.

Az elmúlt fél évem sok olyan tapasztalatot adott, amelyekre most egészen más szemmel nézek vissza. Azt hiszem, a válaszok ott vannak már ezekben a történetekben, csak újra végig kell járnom őket, hogy tudatosítsam, mit tanítottak nekem.

Most azonban a válaszok előtt szeretnék egy kicsit a kérdéseknél időzni.

Arra hívlak, tarts velem ezen a gondolati utazáson.

Nem biztos, hogy ugyanazokra a következtetésekre jutunk. De éppen az érdekel, mit látunk meg, ha együtt gondolkodunk.

A belső erő paradoxona

Vajon mikor van a legnagyobb szükségünk a belső erőnkre?

Amikor magabiztosak vagyunk? Amikor tele vagyunk energiával? Amikor tudjuk, merre tartunk, és kézben tartjuk az életünket?

Vagy éppen akkor, amikor mindez hiányzik?

Ebben van egy nagyon izgalmas ellentmondás.

Lehet, hogy a belső erőnket éppen akkor használjuk a leginkább, amikor a legkevésbé érezzük.

Attól, hogy valaki fél, szomorú, bizonytalan vagy kimerült, még nem következik, hogy elveszítette a belső erejét. Lehet, hogy éppen dolgozik benne ez az erő, csak egészen más formában, mint amit korábban erőnek nevezett.

A bizonyosságtól a bizalomig

Milyen könnyen összekapcsoljuk az erőt azzal, hogy képesek vagyunk megoldani a problémáinkat. Van tervünk, vannak eszközeink, vannak válaszaink.

De mi történik, amikor nincsenek válaszaink?

Amikor nem tudjuk, mi fog történni, és azt sem, hogyan fogjuk megoldani?

Vajon a belső erőhöz bizonyosságra van szükségünk, vagy elegendő az önmagunkba vetett bizalom?

Arra a bizalomra gondolok, hogy bár nem ismerjük az egész utat, képesek leszünk megtalálni a következő lépést.

Lehet, hogy éppen akkor mutatkozik meg a legmélyebb belső tartásunk, amikor már nem a válaszainkba, hanem önmagunkba kell kapaszkodnunk?

Az erő nem mindig cselekvés

Az erőt gyakran a cselekvéshez kapcsoljuk. Döntünk, megoldunk, felelősséget vállalunk, továbblépünk.

De mi történik akkor, amikor az erő éppen mást kíván?

Amikor nem a következő lépés megtételéhez, hanem a megálláshoz kell bátorság és hogy kibírjuk a bizonytalanságot.

Amikor el kell fogadnunk, hogy most nincs megoldásunk, vagy hogy segítségre van szükségünk?

Lehet, hogy néha éppen az a belső erő, hogy nem akarunk mindenáron erősnek látszani?

A megtartás és a megtartottság

Mit jelent egyáltalán megtartani önmagunkat?

Azt, hogy nem omlunk össze? Hogy nem sírunk? Hogy nem bizonytalanodunk el?

Lehet, hogy az önmegtartás sokkal inkább azt jelenti, hogy a nehéz érzéseink közepette sem fordulunk el önmagunktól.

Nem kezdjük el megkérdőjelezni a saját értékeinket pusztán azért, mert most nehéz.

Nem veszítjük el a kapcsolatot a saját érzékelésünkkel.

És vajon a belső erő része lehet az is, hogy megengedjük másoknak, hogy időnként ők tartsanak meg bennünket?

Nem a végeredmény bizonyítja az erőt

Sokszor utólag mondjuk egy nehéz időszakra: „Milyen erős voltam, hogy ezt is megoldottam!”

De mi van akkor, amikor még benne vagyunk? Amikor nem tudjuk, hogyan végződik, és még nincs megnyugtató lezárás?

Vajon csak akkor ismerhetjük el a saját erőnket, ha már sikerrel túl vagyunk a nehézségeken?

Vagy képesek vagyunk már akkor is erősnek látni magunkat, amikor még nem tudjuk, sikerül-e, amit szeretnénk?

Én azt gondolom, hogy igen.

Mert a belső erő nem garancia arra, hogy minden úgy alakul, ahogyan szeretnénk.

Inkább egy belső viszony önmagunkhoz, amely a bizonytalanságban is megmaradhat.

A belső erőnek sokféle arca van. Most azokból a kérdésekből osztottam meg veletek néhányat, amelyeket magamnak is felteszek, amikor szeretnék mélyebben megérteni valamit önmagamból.

Kíváncsi vagyok, bennetek melyik kérdés marad tovább.

És ahogy tovább gondolom őket, egy újabb kérdés is felmerül:

Mi történik akkor, amikor nemcsak azt nem tudjuk, hogyan végződik egy nehéz időszak, hanem azt sem, hogy meddig tart?

Mert az egy dolog, hogy van bennünk belső erő, de vajon meddig tudunk meríteni belőle?