A kényelmes igazságaink
A változásról mindenki szeret beszélni. Egészen addig, amíg a változás nem érinti a saját kényelmét.
Könnyen összekeverik azt, aki vagy, azzal, ahogyan megszokták, hogy működsz. Aztán felháborodnak, amikor kiderül, hogy a kettő nem ugyanaz.
Amíg alkalmazkodsz, megoldasz, elsimítasz, addig minden rendben. A szerepek kiosztva, a rendszer működik. Akkor is, ha közben már régóta a saját határaidat feszegeted.
De mi történik, ha többé nem vállalod a rád osztott szerepet?
Ha nem hallgatsz ott, ahol korábban hallgattál. Ha nem vállalsz felelősséget azért, ami nem a tiéd. Ha nem igazítod a saját működésedet mások elvárásaihoz.
A megszokott rend megbillen.
Akinek pedig ez a rend kényelmes volt, könnyen problémának nevez téged. Megpróbálja visszaállítani a régi működést. Megtartani, megjavítani, visszailleszteni a darabokat. Akár annak az árán is, hogy újra a korábbi szerepedbe kényszerítsen.
Pedig a legkényelmetlenebb szembesülés nem az, hogy megváltoztál.
Hanem az, hogy a változásod láthatóvá teszi mindazt, amit a másik a saját működésében eddig nem akart észrevenni.
A tükröt persze el lehet fordítani. Akár össze is lehet törni.
Csakhogy attól még ugyanaz az arc néz vissza ránk.





Hozzászólások