A terveim ura vagyok, vagy a foglya?

A spontaneitásom miatt gyakran megkapom, hogy nem tervezek eléggé. Vajon egy jól megtervezett életben mennyi hely marad annak, amit még nem tudhatunk előre?

Van szabadság abban, amikor kialakítom az életem feltételeit, megtervezem az időmet, biztosítom az erőforrásaimat, és ezáltal lehetőségem nyílik arra, hogy azt tegyem, amit szeretnék. Ez a megteremtett szabadság.

Ebben a szabadságban a kiszámíthatóság nem korlát, hanem erőforrás. A tervezés megteremti a mozgásteret.

De van egy másikfajta szabadság is, amit úgy neveznék, hogy kibontakozó szabadság.

Amikor nemcsak a cselekvéseim, hanem a vágyaim, a döntéseim és az irányom is változhatnak. Amikor a jelenben megszülető érzékelésemnek is helye van a döntéseimben. 

A rugalmasság. A nyitottság. Annak a lehetősége, hogy újragondoljam a döntéseimet, eltérjek a terveimtől, vagy megengedjem, hogy valami egészen más váljon fontossá számomra.

Hogy ne csak a lehetőségeim között választhassak szabadon, hanem maguk a lehetőségek is változhassanak.

Ebben a szabadságban a bizonytalanság nem feltétlenül fenyegetés, hanem lehetőség.

A kiszámíthatóság biztonságot adhat. A rugalmasság pedig teret ahhoz, hogy reagálni tudjak arra, ami éppen történik.

Egyik szabadság sem magasabb rendű a másiknál. 

Mindkettő valódi szabadság lehet, mégis egészen más viszonyt feltételez a kontrollhoz, a biztonsághoz és a változáshoz.

A kiszámíthatóság biztonságot adhat, de ha túlságosan ragaszkodunk hozzá, éppen a szabadságunkat kezdheti korlátozni.

Mi történik, amikor valami váratlan jelenik meg? Egy új vágy, egy megváltozott szükséglet, egy másik ember ritmusa?

Vajon, mennyire vagyunk szabadok akkor, amikor a saját terveinktől kellene eltérnünk?

És ugyanez igaz fordítva is.

A rugalmasság szabadságot adhat, de a folyamatos változtatás is válhat korláttá. Hiszen aki mindig az aktuális érzéseit követi, de képtelen elköteleződni vagy megtartani egy döntést, az éppúgy elveszítheti a szabadságát.

Sokáig úgy tekintettem a spontaneitásomra, mint valamiféle hiányosságra. Pedig, ha jobban belegondolok, az irányaim többnyire világosak voltak. Tudtam, merre szeretnék haladni, és gyakran a fontosabb mérföldköveket is láttam.

Amiben spontán voltam, az sokkal inkább az odavezető út. Nem mindig akartam, és nem is mindig tudtam előre meghatározni az egyes lépéseket. Hagytam helyet annak, amit menet közben ismerek fel, és azoknak a lehetőségeknek, amelyekkel előre nem számolhattam. Azt hiszem, ez sokkal több lehetőséget nyitott meg előttem, mint amennyit elvett tőlem.

A spontaneitás nem azonos a tudatosság hiányával.

A tervezés a tudatosság egyik megnyilvánulása, de nem az egyetlen.

Talán nem is a kontroll és a spontaneitás között kell választanunk, hanem azt felismernünk, mikor érdemes megtartani a kereteinket, és mikor van itt az ideje változtatni rajtuk.

A szabadság nem a tervek hiánya, hanem a tervekhez való szabad viszonyulás képessége.