Mi van, ha a konfliktus fele valójában belőled jön?

Mi van, ha a konfliktus fele valójában belőled jön?

Nagyon könnyű kívülre tenni a felelősséget.Kimondani, hogy „ő nem figyel rám… ő bánt… ő nem válaszol… ő okozza a feszültséget… ő lép ki a kapcsolódásból…”És valóban: a másik fél viselkedése hat ránk. Megérint. Fáj. Összezavar.

Csakhogy ilyenkor ritkán tesszük fel a legfontosabb kérdést: Hol vagyok én ebben a történetben?Hogyan veszek részt én annak a helyzetnek a megteremtésében, amelyre most reagálok?

Mert minden kapcsolódás — legyen az párkapcsolat, barátság vagy együttműködés — kétoldalú rendszer. Két ember hozza létre, működteti, és néha két ember távolodik el benne.

Sokszor nem látjuk meg, hogy a másik fél látszólagos “támadása”, visszahúzódása, elutasítása mögött gyakran félelmek állnak.

Félelem a veszteségtől. Félelem attól, hogy nem vagyok elég.Félelem attól, hogy ha kimondom, amit érzek, összedől valami, amihez már csak félig-meddig tartozom.

És miközben ő a saját bizonytalanságát próbálja túlkiabálni — akár hosszú, elmarasztaló üzenetekkel, akár hallgatással, érzelmi zsarolással — addig a másik félben elindul a másik véglet: bűntudat, szégyen, megfelelés vagy védekezés, áldozatiság.

Mindkét oldal a saját sérüléseit igazolja vissza.Mindkét oldal védi azt, amiről azt hiszi, hogy a túlélést jelenti számára.És így két ember akár hosszú időre is két külön világba zárkózik — miközben ugyanarra vágynak: meghallásra, biztonságra, kapcsolódásra.

A valódi változás ott kezdődik, ahol meg merjük nézni a tükröt: Mi az én részem abban, ahogy most vagyunk egymással?Mit teremtek meg – akár tudattalanul –, ami ezt a dinamikát fenntartja?Hol nem vállalok felelősséget a saját érzéseimért, határaimért, vagy épp a kimondatlan szükségleteimért?

Ez nem önhibáztatás.Ez önismeret, jelenlét és felnőtt felelősség.

Mert minden kapcsolat akkor tud gyógyulni, amikor legalább az egyik fél elkezd befelé figyelni.Amikor nem csak azt kérdezi, hogy „miért csinálja ezt a másik?”, hanem azt is: „Mit mutat ez rólam? Én hogyan szeretnék jelen lenni?”

Innen indul el valami egészen más...