Nem a kapcsolat romlott el — mi léptünk ki a túlélésből

Az elménk már érti, „mi történik” a testünk és az idegrendszerünk viszont még a megszokott biztonsághoz ragaszkodik. Nem logikából működik, hanem tanult védelemből, ezért tartja magát a régi mintákhoz akkor is, amikor mi már másra vágyunk.

A test és az idegrendszer ilyenkor ezt ismétli:

„Ez a biztonságos.” „Ezt már próbáltuk.” „Ezzel túléltük.”

És hiába mondja az elme:

„Nem akarom már ezt a szerepet.” „Nem akarok többé így reagálni.”

Már nem akarjuk, pedig ezek a részeink egykor segítettek bennünket. Megóvtak, alkalmazkodni tanítottak, segítettek túlélni. Azért alakultak ki és váltak később részünké, mert akkor szükség volt rájuk.

A gyógyulás nem abban áll, hogy „nem csinálom többé!”, hanem abban, hogy már képes vagyok mást is csinálni. A régi reakciók:

-  Nem tűnnek el – csak más szerepet kapnak.

-  Velünk jönnek, de már nem helyettünk döntenek.

-  Már képesek vagyunk mást választani.

Ez az a pillanat, amikor az élet túlélésből elkezd életté válni.

A változás viszont nemcsak bennünk történik – minden kapcsolatunkat újrarendezi.

Itt jön be az, amit sokan kérdeztek:

Miért nem működnek már a régi kapcsolatok?

A régi kapcsolataink nagy része a régi mintáinkra volt hangolva.

-  Ha én szorongó vagyok, és te elkerülő, akkor a rendszer működik.

-  Ha én meg akarok felelni, és te szükséged van arra, hogy kontrollálj, akkor a rendszer működik.

-  Ha én halkan alkalmazkodom, és te dominánsan irányítasz, akkor a rendszer működik.

Amikor aztán az egyik fél mintát vált: megszűnik a dinamika, megszűnik a kölcsönös szükséglet-kielégítés, megszűnnek a rejtett egyezségek.

Ezért érződik úgy, mintha a mágnesek polaritása hirtelen megfordulna: ami vonzott, az taszítani kezd.

Kívülről sokszor: érthetetlennek, indokolatlannak, „megváltoztál” típusú megítélésnek tűnik.

Pedig csak az történik, hogy nem vagyunk hajlandók tovább részt venni egy olyan szerepben, ami a túlélésünket szolgálta, nem pedig az életünket.

A rendszer alapvetően a stabilitásra törekszik. Amikor kilépsz a megszokott működésből, a rendszernek újra kell konfigurálnia magát — és nem minden kapcsolat képes erre.

A környezet — legyen az család, barátok vagy partner — többnyire nem akadályozni akar. Inkább próbálja visszarendezni a megszokott mintát, mert az volt: kiszámítható, érthető, kényelmes és érzelmileg rendezett.

A kapcsolat nem romlott el — mi léptünk ki a túlélésből, és ezzel a szerepe is megváltozott.