A kerülő

Fél évre Sydneybe készültem. Mire ideértem, már nem az az ember voltam, aki elindult.

Amikor először megszületett bennem a gondolat, hogy elindulok a világba — és a sajátomba —, Ausztrália volt a cél. Fél évre.

A gondolatot tovább érlelve végül három részre bontottam ezt az időt: Anglia, Dél-Afrika, Ausztrália.

Most, az utolsó állomáson egyre inkább értem, milyen fontos volt ez a „kerülő”.

London és Cape Town rengeteg tükröt tartott elém. Belenéztem mindegyikbe, amit észrevettem, ami elém került. Azokba is, amelyekben jó volt látni magam, és azokba is, amelyekben kevésbé.

Megláttam olyan működéseimet, amelyeket ideje volt letennem és láttam dolgokat, amelyek hosszú ideje hátráltattak. Ezek a szembesülések eleinte napokra ledaráltak. Aztán már csak órákra.

De olyan erősségeimet is megláttam, amelyekről addig nem nagyon akartam tudni. Talán mert olyan helyzetekben tartottam magam, amelyekben nem volt helyük megmutatkozni.

Néha úgy érzem, mintha az elmúlt hónapokban egy hatalmas, összegubancolódott fonalgombolyagot szálaztam volna szét.

Sok különböző szín volt benne. Mind az enyém. Csak annyira összetekeredtek, hogy már nem lehetett látni, melyik honnan indul, mibe gabalyodott bele, és mihez tartozik.

Tudtam, ha egyszer valami igazán szépet akarok kötni belőlük, előbb látnom kell a szálakat.

Melyiket szeretném megtartani. Melyik szín mellé mi kerülhet.

Melyikből szeretnék többet látni és melyik az, amelyiknek talán már nincs helye a következő mintában.

Talán ezért kellett három hely.

Három különböző ország, kultúra, közeg és rengeteg különböző ember. Minél több tükör, annál több lehetőség arra, hogy meglássam: mi az, amit valóban a világ mutat nekem, és mi az, amit én cipelek magammal mindenhová.

Hiszem, hogy a saját megtapasztalás a legfontosabb.

Mindhárom helyről rengeteg mindent hallottam indulás előtt. Voltak dolgok, amelyek pontosan úgy történtek, ahogy mások mesélték és voltak, amelyeket szinte az ellenkezőjüknek éltem meg.

Nem hiszem, hogy ugyanaz a hely ugyanazt jelenti két embernek.

Mindannyian a saját történetünkkel, félelmeinkkel, vágyainkkal, előítéleteinkkel és nyitottságunkkal érkezünk meg valahová. Így aztán ugyanaz a város egészen más világot tud megmutatni nekünk.

Most Sydneyben vagyok.

Azon a helyen, ahonnan ez az egész gondolat valaha elindult. Csakhogy közben megtettem egy utat, amelynek formáló erejével akkor még nem számoltam. Nem ugyanaz az ember érkezett meg Sydneybe, aki annak idején eldöntötte, hogy ide akar jönni.

Ezért most is szeretném egy kicsit félretenni azt, amit Sydneyről hallottam, amit elképzeltem.

Nem sietek eldönteni, milyen a város. Inkább kíváncsi vagyok, mi történik, ha hagyok neki időt — és magamnak is.

És most sem azért vagyok itt, hogy kipipáljam mindazt, amit Sydneyben látni „kell”.

Nem turistaként érkeztem. Utazóként.