Az utolsó gomb

Képzeld el, hogy valaki azt mondja neked:

– Vetkőzz le. Itt. Most. Mindenki előtt. Add oda mindenedet. Tárd fel teljesen önmagad.

Mit tennél?

Meddig mennél el?

Levennéd az első ruhadarabot.

A másodikat is.

Talán a harmadikat....

De hol állnál meg?

És attól a pillanattól kezdve, hogy megállsz, kívülről megérkeznek a tekintetek, az értelmezések és az ítéletek.

Az utolsó gomb ritkán marad néma, mert valaki szinte mindig eldönti helyetted, mit jelent, hogy ott megálltál:

Aki tovább vetkőzik, bátor.

Aki megáll, fél.

Valóban?

Én megálltam.

Nem egy gombnál.

Hanem önmagamnál.

A döntést nem adhattam ki a kezemből.

És milyen könnyű ezt félelem által vezérelt kontrollnak nevezni... Mintha minden határ ugyanazzal a vastagságú ceruzával lenne meghúzva.... Pedig van határ, amely mögött igen, a félelem áll teljes készültségben, és van határ, amely a méltóság csendjéből születik.

Kívülről alig látszik a különbség. Belülről azonban két teljesen külön világ.

Az önátadás nem parancsra történik, és nem mérhető teljesítményként.

Egy belső beleegyezés következménye. Részemről az a valódi odaadás, ha közben már nem veszítek el semmit önmagamból.

Gyerekként könnyen elhisszük, hogy a szeretet feltétele az alkalmazkodás. Hogy akkor maradunk szerethetők, ha félretesszük azt, ami bennünk megszületett.

Aztán évekkel később megértjük, hogy az önátadás és az önfeladás nem ugyanaz.

Az igen” már nem udvariasság.

A nem már nem lázadás.

Már mindkettő ugyanarról a helyről érkezik: Önmagam iránti tiszteletből.

És ettől a bizalom is más jelentést kap. Már nem elsősorban azt jelenti, hogy megbízom a másikban. Hanem azt, hogy nem fordulok el attól, amit belül igaznak ismerek fel. Ami megtart akkor is, amikor senki más nem ért egyet velem.

Éppen ettől lesz könnyebb odaadni magunkat. Mert megszűnik a kényszer, hogy bárhová tartozásért cserébe fel kelljen adnunk valamit magunkból.

Amikor egy helyzet összhangban van velem, eltűnik az erőlködés.

Nincs alkudozás, bizonygatás, nincs szerepjáték.

Egyszerűen jelen vagyok.

És olyankor sokkal többet adok magamból, mint amit valaha kérni lehetne.