Amikor a saját érzékelésed elveszíti a szavazati jogát

A hétvégén a taxisofőr megígérte, hogy megvár bennünket Boulders Beach-nél. Kifizettük a várakozási díjat, kabátjainkat a kocsiban hagytuk. Mire visszaértünk, a sofőr eltűnt, a kabátokkal együtt.

A történet önmagában nem különösebben érdekes, mondhatni mindennapos.

Ami számomra érdekes, az az, ami előtte történt.

Volt egy pillanat, amikor megfordult a fejemben, hogy talán mégsem kellene a kocsiban hagyni a holminkat. Mégiscsak Dél Afrikában vagyunk. Megkérdeztem, a sofőr megnyugtatott: persze, maradhat, úgyis megvárlak benneteket.

Aztán a testem is jelzett. Amikor kiszálltam az autóból, fáztam. Pedig meleg volt, 23 fok. Meggyőztem magam, hogy képtelenség, hogy fázom. Mások nyári ruhában voltak, én pedig hosszú ujjú ingben.

Érzékeltem valamit.

Aztán elkezdtem érvelni.

Így, a saját érzékelésem elveszítette a szavazati jogát.

Persze, utólag már tisztán látok.... Az érzékelésem jelen volt, csak nem kapott súlyt a döntésben.

Nem ez volt az első alkalom, hogy ezt láttam magamon.

Könnyen kapcsolódom másokhoz. Észreveszem a szükségleteiket. Gyakran hamarabb megértem az ő nézőpontjukat, mint a sajátomat. Annak idején megtanultam az elfogadás érdekében, hogy mások mindig fontosabbak.

Ebből következik, hogy mások szempontjai gyakran nagyobb súlyt kapnak, mint a saját érzékelésem.

A lényeg nem az esemény, hanem a működés.

A történet egyszeri.

A működés ismétlődik.

Hogyan halkítom le önmagamat?

Mekkora súlyt kap a saját érzékelésem a saját döntéseimben?

Ilyenkor egy teljes belső rendszer lép működésbe, ami megszokásból dönt. Egy olyan belső szabályrendszer, amely valaha segített alkalmazkodni, ma viszont sokszor a saját érzékelésem ellen szavaz. Mire észreveszem, a döntés már meg is született.

A másik szempontja kapott ismét képviseletet, az enyém nem.

Az események változnak.

A mögöttük húzódó mintázatok viszont újra és újra visszatérnek.

A legtöbb veszteség nem akkor kezdődik, amikor valaki elviszi a kabátunkat.

Hanem akkor, amikor a saját érzékelésünk háttérbe kerül.

Azóta másként figyelek arra, hogy kik ülnek ott a döntéseim asztalánál.

És arra is, hogy kinek van szavazati joga.